2010. szeptember 08. Szerda | Mai névnapok: Adrienn, Mária
 

Sajtótükör

Lézerkezelés pikkelysömörben

Pikkelysömör Világnap - 2007

Stop.hu – 2007. október 27.

Forradalmi lézeres kezelés a pikkelysömör ellen

A hagyományos fényterápiás eljárásoknál lényegesen hatékonyabb lézeres kezelést alkalmaznak a genetikai eredetű krónikus bőrbetegség, a pikkelysömör kezelésére - az országban egyedüliként - a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati Klinikáján - közölte Gyulai Roland egyetemi docens szombaton, a Tisza-parti városban.

A lézeres kezeléssel kapcsolatos kutatások tíz esztendővel ezelőtt kezdődtek el a klinikán, ekkor vetődött föl az ötlet, hogy ez a módszer alkalmas lehet a Magyarországon mintegy 140-200 ezer embert érintő betegség tünetmentesség tételére - mondta a Magyar Dermatológiai Társulat főtitkára a pikkelysömör világnapja szegedi rendezvényén.

Az egyetem optikai tanszékével közösen sikerült is megtalálni azt a lézert, amellyel a hagyományos fényterápiánál kevesebb és célzottabb kezeléssel is elláthatók voltak a páciensek. Sajnos a felfedezés tipikus magyar történetként folytatódott, a feltalálók megpróbálták szabadalmaztatni az eljárást és partnert keresni az eszközök gyártásához, ez azonban nem sikerült - fogalmazott a szakember.

Hozzátette: néhány évvel később az USA-ban, majd Nyugat-Európában is megjelentek az első, ezen az elven működő berendezések, ebből a szegedi kutatóknak azonban csupán erkölcsi haszna származott.

A klinika is vásárolt egy ilyen berendezést, jelenleg azonban a beavatkozást nem támogatja a társadalombiztosítás. Az eszközzel lényegesen kisebb területeket lehet kezelni, mint a hagyományos fényterápiás eljárásokkal, így a tünetmentes bőrfelületet nem kell fölöslegesen megvilágítani, a kezelés is rövidebb ideig tart és kevesebb beavatkozásra is van szükség. A betegek heti két kezeléssel, húsz-harminc nap után válnak tünetmentessé - tudatta Gyulai Roland.

Webradio.hu – 2007. október 27.

Pikkelysömör Világnap

Magyarországon még egyedülálló lézeres kezeléssel gyógyítják a pikkelysömört a szegedi Bőrgyógyászati Klinikán.

Ezt a kezelést a társadalombiztosító nem támogatja, a betegek mégis térítésmentesen igényelhetik az újfajta, az eddigi teljes testet érintő fénykabinos kezelésnél lényegesen hatékonyabb eljárást. Míg világszerte 125 millióan, addig Magyarországon csaknem 200 ezren szenvednek pikkelysömörben. Szombaton van a pikkelysömör világnapja, amelynek alkalmából a bőrgyógyászati klinikák nyílt napot szerveztek Szegeden, Budapesten és Debrecenben is.

A genetikai hátterű bőrbetegség jellemzően 18-20 éves korban vagy a betegek ötvenes éveiben jelentkezik először, bármely életkorban előfordulhat. A betegség tünetei, a száraz, pikkelyesen hámló, gyulladt bőrfoltok a test bármely területén megjelenhetnek.

A lézeres terápia különösen azok számára fontos, akik sem a hagyományos helyi, sem pedig a gyógyszeres kezelésekre nem reagálnak. Mivel a lézeres kezelés gyors és ambulánsan megoldható, a betegeknek nem kell kórházba feküdniük, táppénzre menniük. A gyógymód mellett ráadásul kevesebb drága gyógyszerre van szükség.

A terápia lényegesen hatékonyabb a teljes testet érintő, úgynevezett fénykabinos kezelésnél - mondta el Gyulai Roland, a Magyar Dermatológiai Társulat főtitkára, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika Psoriasis Ambulanciájának vezetője. A lézerrel a beteget hetente kétszer kell kezelni, az egyébként szokásos heti 4 vagy 5 fényterápiás kezelés helyett.

Bár a lézeres kezelést a biztosító nem támogatja, a betegek térítésmentesen juthatnak hozzá Szegeden. Ha a szegedi bőrgyógyászati klinika illetékességi területén kívülről érkezik a páciens, - az 1000 forintos vizitdíj elkerülése miatt - célszerű a kezelésre beutalót kérni a háziorvostól - mondta Haimann Éva az allergológiai klinika kommunikációs partrnere.

Ugyancsak újdonságnak számít az a mintegy két éve alkalmazott infúziós és injekciós kezelés, amellyel a legsúlyosabb pikkelysömörös betegek állapotán tudnak sokszor drámai módon javítani. A gyógymód a betegség tüneteinek kialakulásában kulcsfontosságú szerepet játszó molekulák célzott gátlását segíti elő. A beteg által önmagának szúrt injekció, vagy a kéthavonta adott infúzió hatására a javulás már néhány nap múlva észlelhető, a bőr kitisztul, az ízületi panaszok megszűnnek. A kezelést a társadalombiztosító külön engedély alapján csaknem teljes mértékben támogatja, de csak az ország 8 nagyobb bőrgyógyászati centrumában érhető el.

A pikkelysömör világnapon - amelyet 2004 óta rendeznek meg világszerte és idén második alkalommal Magyarországon - a betegek figyelmét éppúgy fel kívánják hívni az új kezelési lehetőségekre, mint a döntéshozókét ezek támogatásának fontosságára.
(Független Hírügynökség)


MTV – Orvostudomány – 2007. október 25.

Jövő héten Pikkelysömör Világnap Szegeden

A pikkelysömör világnapot 2004 óta rendezik meg világszerte október 29-én, Magyarországon 2006-ban tartották az elsőt azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a súlyos bőrbetegségben szenvedők helyzetére és eloszlassák a tévhiteket.

A pikkelysömör világnapot (World Psoriasis Day - WPD) 2004 óta rendezik meg betegek, bőrgyógyászok és a betegséggel foglalkozó különböző szervezetek kezdeményezésére minden év október 29-én. Magyarországon 2006. október 29-én tartották meg első alkalommal azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a súlyos bőrbetegségben szenvedők jelenlegi nehéz helyzetére, és eloszlassák a betegségről alkotott tévhiteket.

A világnap legfontosabb céljai, tudatosítani, hogy a pikkelysömör nem fertőző bőrbetegség, és maguk a betegek sem testben, sem lélekben nem különböznek az egészséges embertársaiktól. A világnap egyik legfontosabb célja éppen ezért: eloszlatni a betegséggel kapcsolatos téves mítoszokat. Arra késztetni a döntéshozókat, hogy a lehető legkedvezőbb módon juttassák a betegeket a gyógykezeléshez, a szükséges gyógyszerekhez, a legkorszerűbb terápiákhoz. Valamint eljuttatni a megfelelő információkat, ismereteket mindazokhoz, akik a gyógykezelésben érdekeltek: a betegek megértsék betegségük lényegét; a környezet és a közvélemény valós tájékoztatást kapjon, s ezáltal a betegség szenvedői nagyobb megértésben részesüljenek környezetüktől, s abban magabiztosabban mozoghassanak, nyugodtan beszélhessenek bajukról.

Bár ugyanannyian vannak, mint a cukorbetegek, és betegségük szintén nem gyógyítható, mégsem kapnak kellő figyelmet és segítséget a pikkelysömörben szenvedők. Pedig ma már ők is élhetnének teljes életet, mert van néhány olyan korszerű eljárás, amely hatékonyan segít e betegség tüneteinek enyhítésében. Csakhogy ezek nem mindegyikét finanszírozza az egészségbiztosító. Ennek híján azt az egyedülálló, innovatív lézeres kezelést, - amelyhez ma Magyarországon egyedül a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati Klinikáján juthatnak hozzá a pikkelysömörben szenvedők - az intézmény önerőből kénytelen finanszírozni.

A világon ma mintegy 125 millióan, ezen belül Magyarországon 140-200 ezren szenvednek pikkelysömörben - szakszóval psoriasisban -, ebben a genetikai hátterű krónikus bőrbetegségben. A psoriasis nem válogat, fiatalokat és időseket egyaránt érint: jellemzően 18-20 éves korban vagy a betegek ötvenes éveiben jelentkezik először, de bármely életkorban előfordulhat, csecsemőkortól az egészen idős korig. A betegség tünetei, a száraz, pikkelyesen hámló gyulladt bőrfoltok a test bármely területén megjelenhetnek, és ez nemcsak a betegek önértékelésére hat rendkívül negatívan, de egy olyan társadalomban, amelyben a külső megjelenés nagyon fontos, a párkapcsolatukra, sőt a munkavállalási lehetőségeikre is.

A kirekesztettség érzése miatt sokszor magukba fordulnak, depresszióba esnek, mert vagy nem ismerik a legújabb kezelési lehetőségeket, vagy - ha a társadalombiztosítás nem támogatja - nem tudják igénybe venni azokat. Az érintettek közül sokan még ma sem tudnak például arról, hogy a hagyományos gyógyszeres és helyi kezelés mellett léteznek olyan fényterápiás és új gyógyszeres eljárások is, amelyek jelentősen javíthatnak életminőségükön.
A fényterápiás eljárások között is egyedülállónak számít az a lézeres kezelés, amelyet hazánkban csak a szegedi bőrklinikán alkalmaznak.

Gyulai Rolland, a Magyar Dermatológiai Társulat főtitkára, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika Psoriasis Ambulanciájának vezetője elmondta, bár ezt a kezelést a biztosító nem támogatja, a betegek számára térítésmentesen garantálják. Azért döntöttek így, mert a lézerrel olyan célzott terápiát tudnak nyújtani, amely lényegesen hatékonyabb a teljes testet érintő, úgynevezett fénykabinos kezelésnél. Ez pedig különösen azok számára fontos, akik sem a hagyományos helyi, sem pedig a gyógyszeres kezelésekre nem reagálnak. A lézerrel a beteget hetente kétszer kell kezelni, az egyébként szokásos heti 4 vagy 5 fényterápiás kezelés helyett. Mivel a lézeres kezelés gyors és ambulánsan megoldható, a betegeknek nem kell kórházba feküdniük, táppénzre menniük. A lézeres gyógymód mellett ráadásul kevesebb drága gyógyszerre van szükség.

Ugyancsak újdonságnak számít az a mintegy két éve alkalmazott infúziós és injekciós kezelés, amellyel a legsúlyosabb pikkelysömörös betegek állapotán tudnak sokszor drámai módon javítani. A kezelést a társadalombiztosító külön engedély alapján csaknem teljes mértékben támogatja, de csak az ország 8 nagyobb bőrgyógyászati centrumában (a dél-alföldi régióban Szegeden és Kecskeméten) érhető el. Az adott beteg állapotától függően kialakított, előre megtervezett és az állapot alakulásának megfelelően felépített kezeléssel tehát a betegség ma már hatásosan tünetmentesíthető. Ehhez azonban a társadalombiztosítás eddiginél nagyobb áldozatvállalására is szükség van - teszi hozzá Gyulai Rolland -, mert hiába áll rendelkezésre számos új lehetőség a betegség tüneteinek enyhítésére, ha azt a klinikának kell finanszíroznia, vagy ha például az a krém, amelyet naponta kétszer kell használni, és mindössze 30 gramm, tb-támogatás híján négyezer forintba kerül.

A pikkelysömör világnapon - amelyet 2004 óta rendeznek meg világszerte és idén második alkalommal Magyarországon - a betegek figyelmét éppúgy fel kívánják hívni az új kezelési lehetőségekre, mint a döntéshozókét ezek támogatásának fontosságára. Ezért 2007. október 27-én 10 órától nyílt napot rendez a Szegedi Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika Psoriasis Ambulanciája és a Szegedi Psoriasis Klub, ahol betegek és hozzátartozóik mindent megtudhatnak a legmodernebb eljárásokról. Miután a bőrgyógyászati rendelésekre nem kell háziorvosi beutaló, egyúttal arra is lehetőség nyílik, hogy a betegek konzultációra vagy akár kezelésre a helyszínen időpontot kérjenek.

A betegség és kezelése

A pikkelysömör, orvosi szaknyelven psoriasis a bőrt és a körmöket érintő betegség, amely nagyon ritkán a nyálkahártyára is hatással lehet, valamint az ízületeket is megtámadhatja. A betegek bőrén hosszú ideig megmaradó, kissé kiemelkedő, körülírt vörös foltok jelennek meg, amelyek szürkés- vagy ezüstfehér pikkelyekben hámlanak. Krónikus, hosszantartó, kiújulásra hajlamos betegség. A pikkelysömör kialakulása több tényezőtől függ. A hajlam öröklött, ebben több gén is szerepet játszik. Ma még nincs olyan rutin vizsgálat, melynek segítségével, a bőrtünetek megjelenése előtt, jelezhető lenne a pikkelysömörre való hajlam.

Ahhoz, hogy a betegség tüneteket okozzon, az öröklött gének mellett úgynevezett „provokáló faktorra” is szükség van. Ez lehet bármilyen olyan külső vagy belső tényező, amelyre a bőr reagál. Provokáló faktoroknak nevezik a szakemberek mindazon hatásokat, melyek a pikkelysömörre hajlamos beteg bőrén psoriasist képesek megjeleníteni. Pikkelysömöre azonban csak annak lehet, aki a betegségre való hajlammal születik. A pikkelysömör semmilyen formában nem fertőz. Mivel a hajlam nem adható át másnak, ezért a beteg psoriasisa környezetére nem veszélyes.

A psoriasisnak számtalan fajtája létezik, s a tünetek is sokfélék. Egyeseknél csupán a bőr szárazsága, pikkelyessége látható, másoknál ez viszketéssel is jár. A betegség súlyos formáiban az életet is veszélyezteti - szerencsére azonban az enyhe-középsúlyos formák a gyakoribbak. Ugyanakkor egyike az életminőséget nagymértékben rontó bőrbetegségnek. Nehezítheti az emberi kapcsolatokat, a társadalmi érvényesülést. További problémát jelent, hogy a kezelés sokszor igen költséges. A súlyos pikkelysömörben szenvedők ma átlagosan tíz évvel rövidebb élettartamra számíthatnak, mint mások.

A kellemetlen tüneteknél is jobban szenvednek azonban a pikkelysömörös betegek a társadalmi kirekesztettségtől. Egy, a 2004-ben megrendezett első Nemzetközi Pikkelysömör nap alkalmából közzétett, több európai országból származó adatokon alapuló felmérés szerint a pikkelysömörben szenvedő betegekkel a társadalom még mindig számkivetettként bánik. Az öt országban készült felmérés szerint az emberek körülbelül fele nem csókolná meg, vagy ölelné át pikkelysömörben szenvedő embertársát, és nem úszna, vagy étkezne vele együtt.

A reprezentatív felmérés kimutatta, hogy a válaszadók kevesebb, mint egyharmada (29%-a) volt tisztában azzal, hogy a pikkelysömör minden ötvenedik embert érintő, gyakori rendellenesség. A legtöbben úgy vélték, a pikkelysömör sokkal ritkábban fordul elő. Az emberek körülbelül háromnegyede (73%-a) tudta, hogy a pikkelysömör bőrbetegség, és csak 14%-uk gondolta, hogy fertőző. A felmérésben részvevők többsége (76%-a) helyesen tudta, hogy a pikkelysömört mind genetikus, mind környezeti okok kiválthatják, bár minden tíz személy közül kettő úgy véli, a pikkelysömör elsősorban a nem megfelelő higiénia következménye. Ez lehet az oka annak, hogy oly sok ember még mindig kirekesztő a pikkelysömörben szenvedőkkel szemben.

A psoriasis tünetei annyira jellegzetesek, hogy bőrgyógyászati vizsgálattal felállítható a diagnózis. Ritkán van csak szükség szövettani vizsgálatra. A 20. század előtt a pikkelysömörben szenvedő emberek számára nem álltak rendelkezésre hatékony kezelések. Mivel keveset tudtak erről a bőrbetegségről, és úgy vélték, hogy az fertőző, a pikkelysömör betegeket megvetették, és voltak esetek, amikor lepratelepekre száműzték őket. Bár a betegség még mindig nem gyógyítható, de tünetmentesíthető. A tünetmentes időszak változó, esetenként több év is lehet.

Sokféle kezelési módja létezik. A bőrgyógyász, értékelve a tüneteket, figyelembe véve a társbetegségeket, az életkort, a beteg nemét, és még több más szempontot is, választja a beteg számára legkedvezőbb, legeredményesebb kezelést. Ez lehet helyi, gyógyszeres, vagy a legújabb, a fényterápián alapuló, illetve ezek kombinációja. Ez utóbbiak között is egyedülállónak számít az a lézeres kezelés, amelyet hazánkban egyedül a szegedi bőrklinika Psoriasis Ambulanciáján alkalmaznak. Ezzel az innovatív eljárással olyan célzott terápiát tudnak nyújtani, amely lényegesen hatékonyabb a teljes testet érintő, úgynevezett fénykabinos kezelésnél. Előnyös az is, hogy a lézer által kibocsátott fénysugár a betegségek kezelésében leghatékonyabb hullámhossztartomány közepén van, és az úgynevezett nem hasznos hullámhosszakat nem tartalmazza. A lézerrel a beteget hetente kétszer kell kezelni, az egyébként szokásos heti 4 vagy 5 fényterápiás kezelés helyett. A lézeres gyógymód mellett ráadásul kevesebb drága gyógyszerre van szükség. Mivel a lézeres kezelés gyors és ambulánsan megoldható, a betegeknek nem kell kórházba feküdniük, és táppénzre menniük.

(Az eljárást a világon is a szegedi bőrgyógyászati klinikán alkalmazta először egy tudományos munkacsoport. És bár rangos tudományos újságokban közölték kutatási eredményeiket a „308 nm xenon chloride (XeCl) excimer” elnevezésű speciális lézerrel, és ebből kiderült, hogy ez a kezelés hatékonyabb az addig leghatékonyabbnak talált fénykezelési formáknál, végül is az amerikaiak szabadalmaztatták az eljárást.) A kezelést - bár azt a biztosító nem támogatja - a betegek számára térítésmentesen biztosítják.

A klinika Szegeden, a Korányi fasor 6-ban található. A psoriasis ambulanciára telefonon a 06-62/54-52-74-es számon vagy e-mailben az rpg4@mail.derma.szote.u-szeged.hu címen lehet bejelentkezni. A konzultációhoz vagy a kezeléshez nem szükséges háziorvosi beutaló.


Hír TV – 2007. október 26.

Nem fertőző, mégis sok kellemetlenséget okoz a pikkelysömör

Bár ugyanannyian vannak, mint a cukorbetegek, és betegségük szintén nem gyógyítható, mégsem kapnak kellő figyelmet és segítséget a pikkelysömörben szenvedők. Pedig ma már ők is élhetnének teljes életet, mert van néhány olyan korszerű eljárás, amely hatékonyan segít e betegség tüneteinek enyhítésében.
A pikkelysömör, a bőrt és a körmöket érintő betegség, amely nagyon ritkán a nyálkahártyára is hatással lehet, valamint az ízületeket is megtámadhatja. A betegek bőrén hosszú ideig megmaradó, kissé kiemelkedő, körülírt vörös foltok jelennek meg, amelyek szürkés- vagy ezüstfehér pikkelyekben hámlanak. Krónikus, hosszantartó, kiújulásra hajlamos betegség.

Hogy lesz valaki pikkelysömörös?

A pikkelysömör kialakulása több tényezőtől függ. A hajlam öröklött, ebben több gén is szerepet játszik. Ma még nincs olyan rutin vizsgálat, melynek segítségével, a bőrtünetek megjelenése előtt, jelezhető lenne a pikkelysömörre való hajlam. Ahhoz, hogy a betegség tüneteket okozzon, az öröklött gének mellett úgynevezett „provokáló faktorra” is szükség van. Pikkelysömöre azonban csak annak lehet, aki a betegségre való hajlammal születik.

Nem fertőző

A pikkelysömör semmilyen formában nem fertőz. Mivel a hajlam nem adható át másnak, ezért a beteg psoriasisa környezetére nem veszélyes.A psoriasisnak számtalan fajtája létezik, s a tünetek is sokfélék. Egyeseknél csupán a bőr szárazsága, pikkelyessége látható, másoknál ez viszketéssel is jár.

A betegség súlyos formáiban az életet is veszélyezteti - szerencsére azonban az enyhe-középsúlyos formák a gyakoribbak. Ugyanakkor egyike az életminőséget nagymértékben rontó bőrbetegségnek. Nehezítheti az emberi kapcsolatokat, a társadalmi érvényesülést. További problémát jelent, hogy a kezelés sokszor igen költséges. A súlyos pikkelysömörben szenvedők ma átlagosan tíz évvel rövidebb élettartamra számíthatnak, mint mások.

Kezelés

A 20. század előtt a pikkelysömörben szenvedő emberek számára nem álltak rendelkezésre hatékony kezelések. Mivel keveset tudtak erről a bőrbetegségről, és úgy vélték, hogy az fertőző, a pikkelysömör betegeket megvetették, és voltak esetek, amikor lepratelepekre száműzték őket. Bár a betegség még mindig nem gyógyítható, de tünetmentesíthető. A tünetmentes időszak változó esetenként több év is lehet. Sokféle kezelési módja létezik. Ezek lehetnek:helyi, gyógyszeres, fényterápián alapuló és ezek kombinációja.

Lézeres kezelés

A fényterápiás eljárások között is egyedülállónak számít az a lézeres kezelés, amelyet hazánkban csak a szegedi bőrklinikán alkalmaznak. A lézerrel olyan célzott terápiát tudnak nyújtani, amely lényegesen hatékonyabb a teljes testet érintő, úgynevezett fénykabinos kezelésnél. Mivel a lézeres kezelés gyors és ambulánsan megoldható, a betegeknek nem kell kórházba feküdniük, táppénzre menniük. A lézeres gyógymód mellett ráadásul kevesebb drága gyógyszerre van szükség.

Infúziós és injekciós kezelés

Ugyancsak újdonságnak számít az a mintegy két éve alkalmazott infúziós és injekciós kezelés, amellyel a legsúlyosabb pikkelysömörös betegek állapotán tudnak sokszor drámai módon javítani. A kezelést a társadalombiztosító külön engedély alapján csaknem teljes mértékben támogatja, de csak az ország 8 nagyobb bőrgyógyászati centrumában érhető el. Az adott beteg állapotától függően kialakított, előre megtervezett és az állapot alakulásának megfelelően felépített kezeléssel tehát a betegség ma már hatásosan tünetmentesít.

www.patikamagazin.hu

Weborvos, 2007. október 26.

Megölelne egy pikkelysömörös beteget?

A pikkelysömörrel összefüggő tévhitek eloszlatása érdekében szerveznek szombaton nyílt napot Szegeden is.

A pikkelysömör világnapot 2004 óta rendezik meg a betegek, a bőrgyógyászok és a betegséggel foglalkozó különböző civil és szakmai szervezetek kezdeményezésére minden év október végén. Magyarország tavaly csatlakozott első alkalommal a mozgalomhoz, hogy idehaza is felhívják a figyelmet a súlyos bőrbetegségben szenvedők jelenlegi nehéz helyzetére, és eloszlassák a betegségről alkotott tévhiteket. Egy korábban készült nemzetközi felmérés adatai szerint ugyanis az emberek mintegy fele nem csókolná meg, vagy ölelné át pikkelysömörben szenvedő embertársát, és nem úszna, vagy étkezne vele együtt. Sokan úgy vélték – helytelenül –, hogy a pikkelysömör oka a nem megfelelő személyes higiénia.

A nyílt nap szervezői hangsúlyozzák: bár ugyanannyian vannak, mint a cukorbetegek, s betegségük szintén nem gyógyítható, a pikkelysömörben szenvedők mégsem kapnak kellő figyelmet és segítséget. Pedig ma már ők is élhetnének teljesebb életet, mert van néhány olyan korszerű eljárás, amely hatékonyan segít e betegség tüneteinek enyhítésében. A pikkelysömör világnap nem titkolt célja, hogy miközben a betegek figyelmét felhívják az új kezelési lehetőségekre, a döntéshozókat is igyekezzenek meggyőzni ezek támogatásának létjogosultságáról.

A becslések szerint a világon ma mintegy 125 millióan, Magyarországon 140-200 ezren szenvednek pikkelysömörben – szakszóval psoriasisban –, ebben a genetikai hátterű krónikus bőrbetegségben. A psoriasis nem válogat, fiatalokat és időseket egyaránt érint. A kirekesztettség érzése miatt sokszor magukba fordulnak, depresszióba esnek, mert vagy nem ismerik a legújabb kezelési lehetőségeket, vagy – társadalombiztosítási dotáció híján – nem tudják igénybe venni azokat. Az érintettek közül sokan még ma sem tudnak például arról, hogy a hagyományos gyógyszeres és helyi kezelés mellett léteznek olyan fényterápiás és új gyógyszeres eljárások is, amelyek jelentősen javíthatnak életminőségükön.

A fényterápiás eljárások között is egyedülállónak számít az a lézeres kezelés, amelyet a szegedi bőrklinikán alkalmaznak. Gyulai Rolland, a Magyar Dermatológiai Társulat főtitkára, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika Psoriasis Ambulanciájának vezetője közölte: bár ezt a kezelést az egészségbiztosító nem támogatja, a betegek számára térítésmentesen garantálják. Azért döntöttek így, mert a lézerrel olyan célzott terápiát tudnak nyújtani, amely lényegesen hatékonyabb a teljes testet érintő, úgynevezett fénykabinos kezelésnél.

Ez pedig különösen azok számára fontos, akik sem a hagyományos helyi, sem pedig a gyógyszeres kezelésekre nem reagálnak. A lézerrel a beteget hetente kétszer kell kezelni az egyébként szokásos heti négy vagy öt fényterápiás kezelés helyett. Mivel a lézeres kezelés gyors és ambulánsan megoldható, a betegeknek nem kell kórházban feküdniük, táppénzre menniük. A lézeres gyógymóddal kevesebb drága gyógyszerre van szükség. (A Weborvoshoz eljuttatott tájékoztatás szerint az eljárást a világon először a szegedi bőrgyógyászati klinikán alkalmazta egy tudományos munkacsoport. Rangos tudományos újságokban közölték kutatási eredményeiket a speciális lézerrel. Miután a tanulmányokból kiderült, hogy ez a kezelés hatékonyabb az addig leghatékonyabbnak talált fénykezelési formáknál, az eljárást amerikaiak szabadalmaztatták.)

Ugyancsak újdonságnak számít az a mintegy két éve alkalmazott infúziós és injekciós kezelés, amellyel a legsúlyosabb pikkelysömörös betegek állapotán tudnak javítani. A kezelést a társadalombiztosító külön engedély alapján csaknem teljes mértékben támogatja, a terápia az ország nyolc nagyobb bőrgyógyászati centrumában (a dél-alföldi régióban Szegeden és Kecskeméten) érhető el. Az adott beteg állapotától függően kialakított, előre megtervezett és az állapot alakulásának megfelelően felépített kezeléssel tehát a betegség tünetei hatásosan mérsékelhetők.

A pikkelysömör tüneteinek enyhítésében a társadalombiztosítás eddiginél nagyobb áldozatvállalása volna indokolt. Hiába áll rendelkezésre számos új lehetőség a betegség okozta panaszok enyhítésére, ha azt a klinikának kell finanszíroznia, vagy ha az a 30 grammos krém, amelyet naponta kétszer kell használni, négyezer forintba kerül a betegnek – fogalmazott Gyulai Rolland.

A Szegeden a Tisza-parton, a Korányi fasor 6. szám alatt található Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika Psoriasis Ambulanciája és a Szegedi Psoriasis Klub szombaton 10 órától rendezi nyílt napját, melyen betegek és hozzátartozóik mindent megtudhatnak a legmodernebb eljárásokról. Miután a bőrgyógyászati rendelésekre nem kell háziorvosi beutaló, egyúttal arra is lehetőség nyílik, hogy a betegek konzultációra vagy kezelésre akár a helyszínen időpontot kérjenek.

(Forrás: Weborvos - B. P. L.)

Kapcsolódó cikkek
• Amit a pikkelysömörről tudni kell
• Psoriasis-központ Kaposváron is
• Magyarországon először


Medical Tribune 2007. október 25.

Pszoriázis világnap 2007

Már tünetmentessé tehető

Magyarországon csupán a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati Klinikáján juthatnak hozzá a pikkelysömörben szenvedők ahhoz az egyedülálló, innovatív lézeres terápiához, amellyel a betegeket elég hetente kétszer kezelni a szokásos heti 4 vagy 5 fényterápiás ülés helyett. A gyors és ambulánsan megoldható lézerterápia mellett kevesebb gyógyszerre van szükség. Mint Gyulai Rolland, a Magyar Dermatológiai Társulat fôtitkára, a Szegedi Tudományegyetem Bôrgyógyászati és Allergológiai Klinika Psoriasis Ambulanciájának vezetôje elmondta, a kezelést a biztosító nem támogatja, az intézmény azonban önerôbôl finanszírozza, így térítésmentesen áll a betegek rendelkezésre.

Ugyancsak újdonságnak számít az a mintegy két éve alkalmazott infúziós és injekciós kezelés, amellyel a legsúlyosabb pikkelysömörös betegek állapotán tudnak javítani. A kezelést a társadalombiztosító külön engedély alapján csaknem teljes mértékben támogatja, de csak az ország nyolc nagyobb bôrgyógyászati centrumában érhetô el. A beteg állapotától függôen kialakított, elôre megtervezett és a kór alakulásának megfelelôen felépített kezeléssel tehát a betegség ma már hatásosan tünetmentessé tehetô.

A világon ma mintegy 125 millióan, ezen belül Magyarországon 140-200 ezren szenvednek a genetikai hátterû krónikus bôrbetegségben.



Informed, 2007. október 18.

A pikkelysömör és kezelése

A pikkelysömör, orvosi szaknyelven psoriasis a bőrt és a körmöket érintő betegség, amely nagyon ritkán a nyálkahártyára is hatással lehet, valamint az ízületeket is megtámadhatja.
A betegek bőrén hosszú ideig megmaradó, kissé kiemelkedő, körülírt vörös foltok jelennek meg, amelyek szürkés- vagy ezüstfehér pikkelyekben hámlanak. Krónikus, hosszantartó, kiújulásra hajlamos betegség.

A pikkelysömör kialakulása több tényezőtől függ. A hajlam öröklött, ebben több gén is szerepet játszik. Ma még nincs olyan rutin vizsgálat, melynek segítségével, a bőrtünetek megjelenése előtt, jelezhető lenne a pikkelysömörre való hajlam.

Ahhoz, hogy a betegség tüneteket okozzon, az öröklött gének mellett úgynevezett „provokáló faktorra” is szükség van. Ez lehet bármilyen olyan külső vagy belső tényező, amelyre a bőr reagál. Provokáló faktoroknak nevezik a szakemberek mindazon hatásokat, melyek a pikkelysömörre hajlamos beteg bőrén psoriasist képesek megjeleníteni. Pikkelysömöre azonban csak annak lehet, aki a betegségre való hajlammal születik.

A pikkelysömör semmilyen formában nem fertőz. Mivel a hajlam nem adható át másnak, ezért a beteg psoriasisa környezetére nem veszélyes.

A psoriasisnak számtalan fajtája létezik, s a tünetek is sokfélék. Egyeseknél csupán a bőr szárazsága, pikkelyessége látható, másoknál ez viszketéssel is jár. A betegség súlyos formáiban az életet is veszélyezteti – szerencsére azonban az enyhe-középsúlyos formák a gyakoribbak. Ugyanakkor egyike az életminőséget nagymértékben rontó bőrbetegségnek. Nehezítheti az emberi kapcsolatokat, a társadalmi érvényesülést. További problémát jelent, hogy a kezelés sokszor igen költséges. A súlyos pikkelysömörben szenvedők ma átlagosan tíz évvel rövidebb élettartamra számíthatnak, mint mások.

A kellemetlen tüneteknél is jobban szenvednek azonban a pikkelysömörös betegek a társadalmi kirekesztettségtől.

Egy, a 2004-ben megrendezett első Nemzetközi Pikkelysömör nap alkalmából közzétett, több európai országból származó adatokon alapuló felmérés szerint a pikkelysömörben szenvedő betegekkel a társadalom még mindig számkivetettként bánik. Az öt országban készült felmérés szerint az emberek körülbelül fele nem csókolná meg, vagy ölelné át pikkelysömörben szenvedő embertársát, és nem úszna, vagy étkezne vele együtt.

A reprezentatív felmérés kimutatta, hogy a válaszadók kevesebb, mint egyharmada (29%-a) volt tisztában azzal, hogy a pikkelysömör minden ötvenedik embert érintő, gyakori rendellenesség. A legtöbben úgy vélték, a pikkelysömör sokkal ritkábban fordul elő. Az emberek körülbelül háromnegyede (73%-a) tudta, hogy a pikkelysömör bőrbetegség, és csak 14%-uk gondolta, hogy fertőző. A felmérésben részvevők többsége (76%-a) helyesen tudta, hogy a pikkelysömört mind genetikus, mind környezeti okok kiválthatják, bár minden tíz személy közül kettő úgy véli, a pikkelysömör elsősorban a nem megfelelő higiénia következménye. Ez lehet az oka annak, hogy oly sok ember még mindig kirekesztő a pikkelysömörben szenvedőkkel szemben.

A kezelés

A psoriasis tünetei annyira jellegzetesek, hogy bőrgyógyászati vizsgálattal felállítható a diagnózis. Ritkán van csak szükség szövettani vizsgálatra.

A 20. század előtt a pikkelysömörben szenvedő emberek számára nem álltak rendelkezésre hatékony kezelések. Mivel keveset tudtak erről a bőrbetegségről, és úgy vélték, hogy az fertőző, a pikkelysömör betegeket megvetették, és voltak esetek, amikor lepratelepekre száműzték őket. Bár a betegség még mindig nem gyógyítható, de tünetmentesíthető. A tünetmentes időszak változó, esetenként több év is lehet.

Sokféle kezelési módja létezik. A bőrgyógyász, értékelve a tüneteket, figyelembe véve a társbetegségeket, az életkort, a beteg nemét, és még több más szempontot is, választja a beteg számára legkedvezőbb, legeredményesebb kezelést. Ez lehet helyi, gyógyszeres, vagy a legújabb, a fényterápián alapuló, illetve ezek kombinációja.

Ez utóbbiak között is egyedülállónak számít az a lézeres kezelés, amelyet hazánkban egyedül a szegedi bőrklinika Psoriasis Ambulanciáján alkalmaznak. Ezzel az innovatív eljárással olyan célzott terápiát tudnak nyújtani, amely lényegesen hatékonyabb a teljes testet érintő, úgynevezett fénykabinos kezelésnél. Előnyös az is, hogy a lézer által kibocsátott fénysugár a betegségek kezelésében leghatékonyabb hullámhossztartomány közepén van, és az úgynevezett nem hasznos hullámhosszakat nem tartalmazza. A lézerrel a beteget hetente kétszer kell kezelni, az egyébként szokásos heti 4 vagy 5 fényterápiás kezelés helyett. A lézeres gyógymód mellett ráadásul kevesebb drága gyógyszerre van szükség. Mivel a lézeres kezelés gyors és ambulánsan megoldható, a betegeknek nem kell kórházba feküdniük, és táppénzre menniük.

(Az eljárást a világon is a szegedi bőrgyógyászati klinikán alkalmazta először egy tudományos munkacsoport. És bár rangos tudományos újságokban közölték kutatási eredményeiket a „308 nm xenon chloride (XeCl) excimer” elnevezésű speciális lézerrel, és ebből kiderült, hogy ez a kezelés hatékonyabb az addig leghatékonyabbnak talált fénykezelési formáknál, végül is az amerikaiak szabadalmaztatták az eljárást.)

A kezelést – bár azt a biztosító nem támogatja – a betegek számára térítésmentesen biztosítják.

A klinika címe: Szeged, Korányi fasor 6.
A psoriasis ambulanciára telefonon a 06-62/54-52-74-es számon vagy e-mailben az rpg4@mail.derma.szote.u-szeged.hu címen lehet bejelentkezni.
A konzultációhoz vagy a kezeléshez nem szükséges háziorvosi beutaló.




Klub Rádió – 2007. október 18.

10:04 Ügyes bajos
MV.: László B. Katalin
Élőben: Dr. Gyulai Roland a Szegedi Bőrklinika docense, a pikkelysömör ambulancia vezetője
Reggel – 2007. október 25.


Kirekesztett bőrbetegek

Idén rendezik meg másodszorra a pikkelysömör, orvosi nyelven a psoriasis világnapját hazánkban. Az egyik leggyakrabban előforduló bőrbetegség Magyarországon csaknem 200 ezer embert érint.

A pikkelysömör nem fertőző, de gyakran előforduló, krónikus betegség amelyre egyelőre nincs hatékony gyógyszer. A panaszok akkor jelentkeznek, amikor az immunrendszer hibás jelzései miatt a bőrsejtek túl gyorsan, a szokásos 28–30 napos ciklus helyett 3–4 naponként újulnak meg. A fölösleges sejtek a bőr felszínén vörös, pikkelyszerű, hámlós és gyulladt kiütéseket hoznak létre, amelyek viszkethetnek, felszakadhatnak, vérezhetnek, és nagyon fájdalmasak lehetnek. A betegség különböző formái a világon ma mintegy 125 millió, ezen belül Magyarországon 140–200 ezer embert érintenek. A pikkelysömör bármely életkorban kifejlődhet. Leggyakrabban azonban a 15–35 év közöttieket sújtja. A betegek nagyjából 10–15 százalékánál a tizedik életév előtt jelentkezik a probléma, amely néha a csecsemőknél is előfordul.

A bőrpanaszok kialakulása több tényezőtől függ. Ahhoz, hogy valaki fogékony legyen a betegségre, az öröklött géneken kívül „szükség” van egy úgynevezett provokáló faktorra, azaz olyan belső, vagy külső tényezőre, amelyre a bőr így reagál.

A kellemetlen tünetek mellett azonban a betegek talán a legjobban a társadalmi kirekesztettségtől szenvednek. Egy öt országban készült felmérés szerint az emberek körülbelül fele nem csókolná meg, vagy ölelné át pikkelysömörben szenvedő társát, és nem úszna, vagy étkezne vele együtt.

Mivel a betegségnek különböző a súlyossága, a pikkelysömör kezelése is sokféle lehet. A bőrgyógyász, értékelve a tüneteket, figyelembe véve a társbetegségeket, az életkort, a beteg nemét, és még több más szempontot, kiválasztja a legkedvezőbb, legeredményesebb módszert. Ez lehet helyi, gyógyszeres, vagy a legújabb, a fényterápián alapuló kezelés, illetve ezek kombinációja.

Egy friss tanulmány szerint a pikkelysömör súlyos formája növeli a szívbetegségek kialakulásának kockázatát. Több mint 680 ezer brit beteg adatait áttanulmányozva következtettek erre a kutatók. A megvizsgált személyeknél azt találták, hogy a 40-es éveikben járó, súlyos pikkelysömörben szenvedő betegeknél a szívroham valószínűsége a kétszeresére nő. A kutatók azt feltételezik, hogy a gyulladásos állapot miatt lehet összefüggés, amely a pikkelysömör és a szívbetegség kialakulásában egyaránt közrejátszik.
Dreissiger Ágnes



InfoRádió – 2007. október 26.

Áttörő eredmény a szegedi bőrklinikán

A szegedi egyetem kutatói kidolgoztak egy olyan kezelési eljárást, amely jelentősen javíthatja a pikkelysömörös betegek életminőségét. A beavatkozás gyors, akár ambulánsan is elvégezhető.
Magyarországon minden 50. embert érint a pikkelysömör vagy psoriasis nevű bőrbetegség, amely súlyos esetekben akár 10 évvel megrövidíti a betegek életét.

A Szegedi Tudományegyetem bőrklinikáján fejlesztették ki azt a lézeres eljárást, amely nemcsak drámaian csökkenti a tüneteket, hanem ambulánsan és gyorsan végezhető, és mellette a betegeknek kevesebb drága gyógyszerre van szükségük.

Gyulai Roland, a Szegedi Bőrklinika Psoriasis Ambulanciájának vezetője az InfoRádióban elmondta: az új eljárás jelentősen javítja a betegek életminőségét.

Az eddigi fényterápiával az volt a probléma, hogy többféle hullámhosszú fényt tartalmazott, amelyek között volt olyan, amely kellemetlen mellékhatásokat okozott, például bőrgyulladást.

A lézer azonban egyféle hullámhosszú fénysugár, amely nagyobb energiát juttat el a bőrfelületre, így mélyebbre jut és hatékonyabb.

Az ultraibolya sugár elpusztítja a pikkelysömört okozó sejteket, azokat, amelyek gyakran a bőrrák kialakulásáért is felelnek.
(Hanganyag: Torda Júlia)



MTV – 2007. október 27.

Új remény a pikkelysömörben szenvedőknek

Egyedülálló lézeres kezelést alkalmaznak a betegségre a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati Klinikáján

A hagyományos fényterápiás eljárásoknál lényegesen hatékonyabb lézeres kezelést alkalmaznak a genetikai eredetű krónikus bőrbetegség, a pikkelysömör kezelésére - az országban egyedüliként - a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati Klinikáján - közölte Gyulai Roland egyetemi docens szombaton, a Tisza-parti városban.

A lézeres kezeléssel kapcsolatos kutatások tíz esztendővel ezelőtt kezdődtek el a klinikán, ekkor vetődött föl az ötlet, hogy ez a módszer alkalmas lehet a Magyarországon mintegy 140-200 ezer embert érintő betegség tünetmentesség tételére - mondta a Magyar Dermatológiai Társulat főtitkára a pikkelysömör világnapja szegedi rendezvényén.

Az egyetem optikai tanszékével közösen sikerült is megtalálni azt a lézert, amellyel a hagyományos fényterápiánál kevesebb és célzottabb kezeléssel is elláthatók voltak a páciensek. Sajnos a felfedezés tipikus magyar történetként folytatódott, a feltalálók megpróbálták szabadalmaztatni az eljárást és partnert keresni az eszközök gyártásához, ez azonban nem sikerült - fogalmazott a szakember. Hozzátette: néhány évvel később az USA-ban, majd Nyugat-Európában is megjelentek az első, ezen az elven működő berendezések, ebből a szegedi kutatóknak azonban csupán erkölcsi haszna származott.

A klinika is vásárolt egy ilyen berendezést, jelenleg azonban a beavatkozást nem támogatja a társadalombiztosítás. Az eszközzel lényegesen kisebb területeket lehet kezelni, mint a hagyományos fényterápiás eljárásokkal, így a tünetmentes bőrfelületet nem kell fölöslegesen megvilágítani, a kezelés is rövidebb ideig tart és kevesebb beavatkozásra is van szükség. A betegek heti két kezeléssel, húsz-harminc nap után válnak tünetmentessé - tudatta Gyulai Roland.
(Forrás: MTI)



Független Hírügynökség – 2007. október 27.

Pikkelysömör Világnap - egyedülálló lézeres terápia Szegeden

Magyarországon még egyedülálló lézeres kezeléssel gyógyítják a pikkelysömört a szegedi Bőrgyógyászati Klinikán. Ezt a kezelést a társadalombiztosító nem támogatja, a betegek mégis térítésmentesen igényelhetik az újfajta, az eddigi teljes testet érintő fénykabinos kezelésnél lényegesen hatékonyabb eljárást. Míg világszerte 125 millióan, addig Magyarországon csaknem 200 ezren szenvednek pikkelysömörben. Szombaton van a pikkelysömör világnapja, amelynek alkalmából a bőrgyógyászati klinikák nyílt napot szerveztek Szegeden, Budapesten és Debrecenben is.

A genetikai hátterű bőrbetegség jellemzően 18-20 éves korban vagy a betegek ötvenes éveiben jelentkezik először, bármely életkorban előfordulhat. A betegség tünetei, a száraz, pikkelyesen hámló, gyulladt bőrfoltok a test bármely területén megjelenhetnek. A lézeres terápia különösen azok számára fontos, akik sem a hagyományos helyi, sem pedig a gyógyszeres kezelésekre nem reagálnak. Mivel a lézeres kezelés gyors és ambulánsan megoldható, a betegeknek nem kell kórházba feküdniük, táppénzre menniük. A gyógymód mellett ráadásul kevesebb drága gyógyszerre van szükség.

A terápia lényegesen hatékonyabb a teljes testet érintő, úgynevezett fénykabinos kezelésnél - mondta el a Független Hírügynökségnek Gyulai Roland, a Magyar Dermatológiai Társulat főtitkára, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika Psoriasis Ambulanciájának vezetője. A lézerrel a beteget hetente kétszer kell kezelni, az egyébként szokásos heti 4 vagy 5 fényterápiás kezelés helyett.

Bár a lézeres kezelést a biztosító nem támogatja, a betegek térítésmentesen juthatnak hozzá Szegeden. Ha a szegedi bőrgyógyászati klinika illetékességi területén kívülről érkezik a páciens, - az 1000 forintos vizitdíj elkerülése miatt - célszerű a kezelésre beutalót kérni a háziorvostól - mondta a Független Hírügynökségnek Haimann Éva az allergológiai klinika kommunikációs partrnere.

Ugyancsak újdonságnak számít az a mintegy két éve alkalmazott infúziós és injekciós kezelés, amellyel a legsúlyosabb pikkelysömörös betegek állapotán tudnak sokszor drámai módon javítani. A gyógymód a betegség tüneteinek kialakulásában kulcsfontosságú szerepet játszó molekulák célzott gátlását segíti elő. A beteg által önmagának szúrt injekció, vagy a kéthavonta adott infúzió hatására a javulás már néhány nap múlva észlelhető, a bőr kitisztul, az ízületi panaszok megszűnnek. A kezelést a társadalombiztosító külön engedély alapján csaknem teljes mértékben támogatja, de csak az ország 8 nagyobb bőrgyógyászati centrumában érhető el.

A pikkelysömör világnapon - amelyet 2004 óta rendeznek meg világszerte és idén második alkalommal Magyarországon - a betegek figyelmét éppúgy fel kívánják hívni az új kezelési lehetőségekre, mint a döntéshozókét ezek támogatásának fontosságára.



Gondola.hu – 2007. október 28.

Egyedülálló lézeres kezelés a pikkelysömör ellen

A hagyományos fényterápiás eljárásoknál lényegesen hatékonyabb lézeres kezelést alkalmaznak a genetikai eredetű krónikus bőrbetegség, a pikkelysömör kezelésére - az országban egyedüliként - a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati Klinikáján - közölte Gyulai Roland egyetemi docens szombaton, a Tisza-parti városban. A lézeres kezeléssel kapcsolatos kutatások tíz esztendővel ezelőtt kezdődtek el a klinikán, ekkor vetődött föl az ötlet, hogy ez a módszer alkalmas lehet a Magyarországon mintegy 140-200 ezer embert érintő betegség tünetmentesség tételére - mondta a Magyar Dermatológiai Társulat főtitkára a pikkelysömör világnapja szegedi rendezvényén. Az egyetem optikai tanszékével közösen sikerült is megtalálni azt a lézert, amellyel a hagyományos fényterápiánál kevesebb és célzottabb kezeléssel is elláthatók voltak a páciensek. Sajnos a felfedezés tipikus magyar történetként folytatódott, a feltalálók megpróbálták szabadalmaztatni az eljárást és partnert keresni az eszközök gyártásához, ez azonban nem sikerült - fogalmazott a szakember.

Hozzátette: néhány évvel később az USA-ban, majd Nyugat-Európában is megjelentek az első, ezen az elven működő berendezések, ebből a szegedi kutatóknak azonban csupán erkölcsi haszna származott. A klinika is vásárolt egy ilyen berendezést, jelenleg azonban a beavatkozást nem támogatja a társadalombiztosítás. Az eszközzel lényegesen kisebb területeket lehet kezelni, mint a hagyományos fényterápiás eljárásokkal, így a tünetmentes bőrfelületet nem kell fölöslegesen megvilágítani, a kezelés is rövidebb ideig tart és kevesebb beavatkozásra is van szükség. A betegek heti két kezeléssel, húsz-harminc nap után válnak tünetmentessé - tudatta Gyulai Roland.



Délmagyarország – 2007. október 27.

Egyedülálló kezeléssel gyógyítják a pikkelysömört Szegeden

Magyarországon még egyedülálló lézeres kezeléssel gyógyítják a pikkelysömört a szegedi Bőrgyógyászati Klinikán. Ezt a kezelést a társadalombiztosító nem támogatja, a betegek mégis térítésmentesen igényelhetik az újfajta, az eddigi teljes testet érintő fénykabinos kezelésnél lényegesen hatékonyabb eljárást.
Míg világszerte 125 millióan, addig Magyarországon csaknem 200 ezren szenvednek pikkelysömörben. Szombaton van a pikkelysömör világnapja, amelynek alkalmából a bőrgyógyászati klinikák nyílt napot szerveztek Szegeden, Budapesten és Debrecenben is.

A genetikai hátterű bőrbetegség jellemzően 18-20 éves korban vagy a betegek ötvenes éveiben jelentkezik először, bármely életkorban előfordulhat. A betegség tünetei, a száraz, pikkelyesen hámló, gyulladt bőrfoltok a test bármely területén megjelenhetnek. A lézeres terápia különösen azok számára fontos, akik sem a hagyományos helyi, sem pedig a gyógyszeres kezelésekre nem reagálnak. Mivel a lézeres kezelés gyors és ambulánsan megoldható, a betegeknek nem kell kórházba feküdniük, táppénzre menniük. A gyógymód mellett ráadásul kevesebb drága gyógyszerre van szükség. A terápia lényegesen hatékonyabb a teljes testet érintő, úgynevezett fénykabinos kezelésnél - mondta el a Független Hírügynökségnek Gyulai Roland, a Magyar Dermatológiai Társulat főtitkára, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika Psoriasis Ambulanciájának vezetője. A lézerrel a beteget hetente kétszer kell kezelni, az egyébként szokásos heti 4 vagy 5 fényterápiás kezelés helyett. Bár a lézeres kezelést a biztosító nem támogatja, a betegek térítésmentesen juthatnak hozzá Szegeden. Ha a szegedi bőrgyógyászati klinika illetékességi területén kívülről érkezik a páciens, - az 1000 forintos vizitdíj elkerülése miatt - célszerű a kezelésre beutalót kérni a háziorvostól - mondta a Független Hírügynökségnek Haimann Éva az allergológiai klinika kommunikációs partrnere.

Ugyancsak újdonságnak számít az a mintegy két éve alkalmazott infúziós és injekciós kezelés, amellyel a legsúlyosabb pikkelysömörös betegek állapotán tudnak sokszor drámai módon javítani. A gyógymód a betegség tüneteinek kialakulásában kulcsfontosságú szerepet játszó molekulák célzott gátlását segíti elő. A beteg által önmagának szúrt injekció, vagy a kéthavonta adott infúzió hatására a javulás már néhány nap múlva észlelhető, a bőr kitisztul, az ízületi panaszok megszűnnek. A kezelést a társadalombiztosító külön engedély alapján csaknem teljes mértékben támogatja, de csak az ország 8 nagyobb bőrgyógyászati centrumában érhető el. A pikkelysömör világnapon - amelyet 2004 óta rendeznek meg világszerte és idén második alkalommal Magyarországon - a betegek figyelmét éppúgy fel kívánják hívni az új kezelési lehetőségekre, mint a döntéshozókét ezek támogatásának fontosságára.
(Független Hírügynökség)



Duna TV.hu – 2007. október 27.

Egyedülálló lézeres kezelés a pikkelysömör ellen

A hagyományos fényterápiás eljárásoknál lényegesen hatékonyabb lézeres kezelést alkalmaznak a genetikai eredetű krónikus bőrbetegség, a pikkelysömör kezelésére - az országban egyedüliként - a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati Klinikáján - közölte Gyulai Roland egyetemi docens szombaton, a Tisza-parti városban.

A lézeres kezelés lehetőségeit tíz évvel ezelőtt kezdték kutatni a klinikán, ekkor vetődött föl az ötlet, hogy ez a módszer alkalmas lehet a Magyarországon mintegy 140-200 ezer embert érintő betegség tünetmentesség tételére - mondta a Magyar Dermatológiai Társulat főtitkára a pikkelysömör világnapja szegedi rendezvényén.

Az egyetem optikai tanszékével közösen megtalálták azt a lézert, amely a hagyományos fényterápiánál kevesebb és célzottabb kezeléssel gyógyítja a pácienseket. Sajnos a felfedezés tipikus magyar történetként folytatódott, a feltalálók megpróbálták szabadalmaztatni az eljárást és partnert keresni az eszközök gyártásához, ez azonban nem sikerült - fogalmazott a szakember.

Hozzátette: néhány évvel később az USA-ban, majd Nyugat-Európában is megjelentek az első, ezen az elven működő berendezések, ebből a szegedi kutatóknak azonban csupán erkölcsi haszna származott.

A klinika is vásárolt egy ilyen berendezést, jelenleg azonban a beavatkozást nem támogatja a társadalombiztosítás. Az eszközzel lényegesen kisebb területeket lehet kezelni, mint a hagyományos fényterápiás eljárásokkal, így a tünetmentes bőrfelületet nem kell fölöslegesen megvilágítani, a kezelés is rövidebb ideig tart és kevesebb beavatkozásra is van szükség. A betegek heti két kezeléssel, húsz-harminc nap után válnak tünetmentessé - tudatta Gyulai Roland.



RTL Klub Híradó – 2007. október 27.

Lézeres terápiával a pikkelysömör ellen

Magyarországon csaknem 200 ezren szenvednek a betegségben

Magyarországon még egyedülálló lézeres kezeléssel gyógyítják a pikkelysömört a szegedi Bőrgyógyászati Klinikán. Ezt a kezelést a társadalombiztosító nem támogatja, a betegek mégis térítésmentesen igényelhetik az újfajta, az eddigi teljes testet érintő fénykabinos kezelésnél lényegesen hatékonyabb eljárást. Míg világszerte 125 millióan, addig Magyarországon csaknem 200 ezren szenvednek pikkelysömörben.

A genetikai hátterű bőrbetegség jellemzően 18-20 éves korban vagy a betegek ötvenes éveiben jelentkezik először, bármely életkorban előfordulhat. A betegség tünetei, a száraz, pikkelyesen hámló, gyulladt bőrfoltok a test bármely területén megjelenhetnek.
A lézeres terápia különösen azok számára fontos, akik sem a hagyományos helyi, sem pedig a gyógyszeres kezelésekre nem reagálnak. Mivel a lézeres kezelés gyors és ambulánsan megoldható, a betegeknek nem kell kórházba feküdniük, táppénzre menniük. A gyógymód mellett ráadásul kevesebb drága gyógyszerre van szükség.

A terápia lényegesen hatékonyabb a teljes testet érintő, úgynevezett fénykabinos kezelésnél - mondta el a Független Hírügynökségnek Gyulai Roland, a Magyar Dermatológiai Társulat főtitkára, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika Psoriasis Ambulanciájának vezetője. A lézerrel a beteget hetente kétszer kell kezelni, az egyébként szokásos heti 4 vagy 5 fényterápiás kezelés helyett.

Bár a lézeres kezelést a biztosító nem támogatja, a betegek térítésmentesen juthatnak hozzá Szegeden. Ha a szegedi bőrgyógyászati klinika illetékességi területén kívülről érkezik a páciens - az 1000 forintos vizitdíj elkerülése miatt -, célszerű a kezelésre beutalót kérni a háziorvostól - mondta a Független Hírügynökségnek az allergológiai klinika kommunikációs partnere.

Ugyancsak újdonságnak számít az a mintegy két éve alkalmazott infúziós és injekciós kezelés, amellyel a legsúlyosabb pikkelysömörös betegek állapotán tudnak sokszor drámai módon javítani. A gyógymód a betegség tüneteinek kialakulásában kulcsfontosságú szerepet játszó molekulák célzott gátlását segíti elő. A beteg által önmagának szúrt injekció, vagy a kéthavonta adott infúzió hatására a javulás már néhány nap múlva észlelhető, a bőr kitisztul, az ízületi panaszok megszűnnek. A kezelést a társadalombiztosító külön engedély alapján csaknem teljes mértékben támogatja, de csak az ország 8 nagyobb bőrgyógyászati centrumában érhető el.

A pikkelysömör világnapon - amelyet 2004 óta rendeznek meg világszerte és második alkalommal Magyarországon - a betegek figyelmét éppúgy fel kívánják hívni az új kezelési lehetőségekre, mint a döntéshozókét ezek támogatásának fontosságára.



Metro.hu, 2007. október 27.

Egyedülálló lézeres kezelés a pikkelysömör ellen

A hagyományos fényterápiás eljárásoknál lényegesen hatékonyabb lézeres kezelést alkalmaznak a genetikai eredetű krónikus bőrbetegség, a pikkelysömör kezelésére - az országban egyedüliként - a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati Klinikáján - közölte Gyulai Roland egyetemi docens szombaton, a Tisza-parti városban.

A lézeres kezeléssel kapcsolatos kutatások tíz esztendővel ezelőtt kezdődtek el a klinikán, ekkor vetődött föl az ötlet, hogy ez a módszer alkalmas lehet a Magyarországon mintegy 140-200 ezer embert érintő betegség tünetmentesség tételére - mondta a Magyar Dermatológiai Társulat főtitkára a pikkelysömör világnapja szegedi rendezvényén.

Az egyetem optikai tanszékével közösen sikerült is megtalálni azt a lézert, amellyel a hagyományos fényterápiánál kevesebb és célzottabb kezeléssel is elláthatók voltak a páciensek. Sajnos a felfedezés tipikus magyar történetként folytatódott, a feltalálók megpróbálták szabadalmaztatni az eljárást és partnert keresni az eszközök gyártásához, ez azonban nem sikerült - fogalmazott a szakember.

Hozzátette: néhány évvel később az USA-ban, majd Nyugat-Európában is megjelentek az első, ezen az elven működő berendezések, ebből a szegedi kutatóknak azonban csupán erkölcsi haszna származott.

A klinika is vásárolt egy ilyen berendezést, jelenleg azonban a beavatkozást nem támogatja a társadalombiztosítás. Az eszközzel lényegesen kisebb területeket lehet kezelni, mint a hagyományos fényterápiás eljárásokkal, így a tünetmentes bőrfelületet nem kell fölöslegesen megvilágítani, a kezelés is rövidebb ideig tart és kevesebb beavatkozásra is van szükség. A betegek heti két kezeléssel, húsz-harminc nap után válnak tünetmentessé - tudatta Gyulai Roland.
(Forrás: MTI)



Promenade.hu – 2007. október

A szegedi egyetem kutatói kidolgoztak egy olyan kezelési eljárást, amely jelentősen javíthatja a pikkelysömörös betegek életminőségét. A beavatkozás gyors, akár ambulánsan is elvégezhető.

Magyarországon minden 50. embert érint a pikkelysömör vagy psoriasis nevű bőrbetegség, amely súlyos esetekben akár 10 évvel megrövidíti a betegek életét.

A Szegedi Tudományegyetem bőrklinikáján fejlesztették ki azt a lézeres eljárást, amely nemcsak drámaian csökkenti a tüneteket, hanem ambulánsan és gyorsan végezhető, és mellette a betegeknek kevesebb drága gyógyszerre van szükségük.

Gyulai Roland, a Szegedi Bőrklinika Psoriasis Ambulanciájának vezetője az InfoRádióban elmondta: az új eljárás jelentősen javítja a betegek életminőségét.

Az eddigi fényterápiával az volt a probléma, hogy többféle hullámhosszú fényt tartalmazott, amelyek között volt olyan, amely kellemetlen mellékhatásokat okozott, például bőrgyulladást.
A lézer azonban egyféle hullámhosszú fénysugár, amely nagyobb energiát juttat el a bőrfelületre, így mélyebbre jut és hatékonyabb.
Az ultraibolya sugár elpusztítja a pikkelysömört okozó sejteket, azokat, amelyek gyakran a bőrrák kialakulásáért is felelnek.


Patika Magazin
Beteg vagyok • Pikkelysömör – 2007. október


A rettegett pikkelysömörről - 1.rész -
A betegség kialakulása és a tünetek


Bár ugyanannyian vannak, mint a cukorbetegek, és betegségük szintén nem gyógyítható, mégsem kapnak kellő figyelmet és segítséget a pikkelysömörben szenvedők. Pedig ma már ők is élhetnének teljes életet, mert van néhány olyan korszerű eljárás, amely hatékonyan segít e betegség tüneteinek enyhítésében...

Mi az a psoriasis, vagyis a pikkelysömör?

A pikkelysömör, orvosi szaknyelven psoriasis a bőrt és a körmöket érintő betegség, amely nagyon ritkán a nyálkahártyára is hatással lehet, valamint az ízületeket is megtámadhatja. A betegek bőrén hosszú ideig megmaradó, kissé kiemelkedő, körülírt vörös foltok jelennek meg, amelyek szürkés- vagy ezüstfehér pikkelyekben hámlanak. Krónikus, hosszantartó, kiújulásra hajlamos betegség.

Hogy lesz valaki pikkelysömörös?

A pikkelysömör kialakulása több tényezőtől függ. A hajlam öröklött, ebben több gén is szerepet játszik. Ma még nincs olyan rutin vizsgálat, melynek segítségével, a bőrtünetek megjelenése előtt, jelezhető lenne a pikkelysömörre való hajlam. Ahhoz, hogy a betegség tüneteket okozzon, az öröklött gének mellett úgynevezett „provokáló faktorra” is szükség van. Ez lehet bármilyen olyan külső vagy belső tényező, amelyre a bőr reagál. Provokáló faktoroknak nevezik a szakemberek mindazon hatásokat, melyek a pikkelysömörre hajlamos beteg bőrén psoriasist képesek megjeleníteni. Pikkelysömöre azonban csak annak lehet, aki a betegségre való hajlammal születik.

Nem fertőző...

A pikkelysömör semmilyen formában nem fertőz. Mivel a hajlam nem adható át másnak, ezért a beteg psoriasisa környezetére nem veszélyes.

...de az életminőséget nagyban rontó betegség!

A psoriasisnak számtalan fajtája létezik, s a tünetek is sokfélék. Egyeseknél csupán a bőr szárazsága, pikkelyessége látható, másoknál ez viszketéssel is jár. A betegség súlyos formáiban az életet is veszélyezteti - szerencsére azonban az enyhe-középsúlyos formák a gyakoribbak. Ugyanakkor egyike az életminőséget nagymértékben rontó bőrbetegségnek. Nehezítheti az emberi kapcsolatokat, a társadalmi érvényesülést. További problémát jelent, hogy a kezelés sokszor igen költséges. A súlyos pikkelysömörben szenvedők ma átlagosan tíz évvel rövidebb élettartamra számíthatnak, mint mások

A pikkelysömör lélekre gyakorolt hatásai

A kellemetlen tüneteknél is jobban szenvednek azonban a pikkelysömörös betegek a társadalmi kirekesztettségtől. Egy, a 2004-ben megrendezett első Nemzetközi Pikkelysömör nap alkalmából közzétett, több európai országból származó adatokon alapuló felmérés szerint a pikkelysömörben szenvedő betegekkel a társadalom még mindig számkivetettként bánik. Az öt országban készült felmérés szerint az emberek körülbelül fele nem csókolná meg, vagy ölelné át pikkelysömörben szenvedő embertársát, és nem úszna, vagy étkezne vele együtt. Ez lehet az oka annak, hogy oly sok ember még mindig kirekesztő a pikkelysömörben szenvedőkkel szemben.

További információ:
A Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikán
Cím: 6720 Szeged, Korányi fasor 6.
Telefon: 06-62/54-52-74
Email: rpg4@mail.derma.szote.u-szeged.hu
(folytatjuk)

(Forrás: Pro Doctore)



Szabad Föld, 2007. október 24.

Pikkelysömör világnap Szegeden

Október 27-én 10 órától nyílt napot rendez a Szegedi Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika Psoriasis Ambulanciája és a Szegedi Psoriasis Klub, ahol betegek és hozzátartozóik mindent megtudhatnak a betegség ellen alkalmazott legmodernebb eljárásokról. Miután a bőrgyógyászati rendelésekre nem kell háziorvosi beutaló, egyúttal arra is lehetőség nyílik, hogy a betegek konzultációra vagy akár kezelésre a helyszínen időpontot kérjenek.

Bár ugyanannyian vannak, mint a cukorbetegek, és betegségük szintén nem gyógyítható, mégsem kapnak kellő figyelmet és segítséget a pikkelysömörben szenvedők. Pedig ma már ők is élhetnének teljes életet, mert van néhány olyan korszerű eljárás, amely hatékonyan segít e betegség tüneteinek enyhítésében. Csakhogy ezek nem mindegyikét finanszírozza az egészségbiztosító. Ennek híján azt az egyedülálló, innovatív lézeres kezelést, amelyhez ma Magyarországon egyedül a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati Klinikáján juthatnak hozzá a pikkelysömörben szenvedők, az intézmény önerőből kénytelen finanszírozni.

A világon ma mintegy 125 millióan, ezen belül Magyarországon 140-200 ezren szenvednek pikkelysömörben – szakszóval psoriasisban –, ebben a genetikai hátterű krónikus bőrbetegségben. A psoriasis nem válogat, fiatalokat és időseket egyaránt érint: jellemzően 18-20 éves korban vagy a betegek ötvenes éveiben jelentkezik először, de bármely életkorban előfordulhat, csecsemőkortól az egészen idős korig.
A betegség tünetei, a száraz, pikkelyesen hámló gyulladt bőrfoltok a test bármely területén megjelenhetnek, és ez nemcsak a betegek önértékelésére hat rendkívül negatívan, de egy olyan társadalomban, amelyben a külső megjelenés nagyon fontos, a párkapcsolatukra, sőt a munkavállalási lehetőségeikre is.
A kirekesztettség érzése miatt sokszor magukba fordulnak, depresszióba esnek, mert vagy nem ismerik a legújabb kezelési lehetőségeket, vagy – ha a társadalombiztosítás nem támogatja – nem tudják igénybe venni azokat. Az érintettek közül sokan még ma sem tudnak például arról, hogy a hagyományos gyógyszeres és helyi kezelés mellett léteznek olyan fényterápiás és új gyógyszeres eljárások is, amelyek jelentősen javíthatnak életminőségükön.
A fényterápiás eljárások között is egyedülállónak számít az a lézeres kezelés, amelyet hazánkban csak a szegedi bőrklinikán alkalmaznak. Mint Gyulai Rolland, a Magyar Dermatológiai Társulat főtitkára, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika Psoriasis Ambulanciájának vezetője elmondta: bár ezt a kezelést a biztosító nem támogatja, a betegek számára térítésmentesen garantálják. Azért döntöttek így, mert a lézerrel olyan célzott terápiát tudnak nyújtani, amely lényegesen hatékonyabb a teljes testet érintő, úgynevezett fénykabinos kezelésnél. Ez pedig különösen azok számára fontos, akik sem a hagyományos helyi, sem pedig a gyógyszeres kezelésekre nem reagálnak. A lézerrel a beteget hetente kétszer kell kezelni, az egyébként szokásos heti 4 vagy 5 fényterápiás kezelés helyett. Mivel a lézeres kezelés gyors és ambulánsan megoldható, a betegeknek nem kell kórházba feküdniük, táppénzre menniük. A lézeres gyógymód mellett ráadásul kevesebb drága gyógyszerre van szükség.
Ugyancsak újdonságnak számít az a mintegy két éve alkalmazott infúziós és injekciós kezelés, amellyel a legsúlyosabb pikkelysömörös betegek állapotán tudnak sokszor drámai módon javítani. A kezelést a társadalombiztosító külön engedély alapján csaknem teljes mértékben támogatja, de csak az ország 8 nagyobb bőrgyógyászati centrumában (a dél-alföldi régióban Szegeden és Kecskeméten) érhető el. Az adott beteg állapotától függően kialakított, előre megtervezett és az állapot alakulásának megfelelően felépített kezeléssel tehát a betegség ma már hatásosan tünetmentesíthető. Ehhez azonban a társadalombiztosítás eddiginél nagyobb áldozatvállalására is szükség van – teszi hozzá Gyulai Rolland –, mert hiába áll rendelkezésre számos új lehetőség a betegség tüneteinek enyhítésére, ha azt a klinikának kell finanszíroznia, vagy ha például az a krém, amelyet naponta kétszer kell használni, és mindössze 30 gramm, tb-támogatás híján négyezer forintba kerül.
A pikkelysömör világnapon – amelyet 2004 óta rendeznek meg világszerte és idén második alkalommal Magyarországon – a betegek figyelmét éppúgy fel kívánják hívni az új kezelési lehetőségekre, mint a döntéshozókét ezek támogatásának fontosságára.

Betegek bejelentkezése:
Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika
6720 Szeged, Korányi fasor 6.
Telefon: 06-62/54-52-74
Email: rpg4@mail.derma.szote.u-szeged.hu

A betegség
A pikkelysömör, orvosi szaknyelven psoriasis a bőrt és a körmöket érintő betegség, amely nagyon ritkán a nyálkahártyára is hatással lehet, valamint az ízületeket is megtámadhatja.
A betegek bőrén hosszú ideig megmaradó, kissé kiemelkedő, körülírt vörös foltok jelennek meg, amelyek szürkés- vagy ezüstfehér pikkelyekben hámlanak. Krónikus, hosszantartó, kiújulásra hajlamos betegség.
A pikkelysömör kialakulása több tényezőtől függ. A hajlam öröklött, ebben több gén is szerepet játszik. Ma még nincs olyan rutin vizsgálat, melynek segítségével, a bőrtünetek megjelenése előtt, jelezhető lenne a pikkelysömörre való hajlam.
Ahhoz, hogy a betegség tüneteket okozzon, az öröklött gének mellett úgynevezett „provokáló faktorra” is szükség van. Ez lehet bármilyen olyan külső vagy belső tényező, amelyre a bőr reagál. Provokáló faktoroknak nevezik a szakemberek mindazon hatásokat, melyek a pikkelysömörre hajlamos beteg bőrén psoriasist képesek megjeleníteni. Pikkelysömöre azonban csak annak lehet, aki a betegségre való hajlammal születik.
A pikkelysömör semmilyen formában nem fertőz. Mivel a hajlam nem adható át másnak, ezért a beteg psoriasisa környezetére nem veszélyes.
A psoriasisnak számtalan fajtája létezik, s a tünetek is sokfélék. Egyeseknél csupán a bőr szárazsága, pikkelyessége látható, másoknál ez viszketéssel is jár. A betegség súlyos formáiban az életet is veszélyezteti – szerencsére azonban az enyhe-középsúlyos formák a gyakoribbak. Ugyanakkor egyike az életminőséget nagymértékben rontó bőrbetegségnek. Nehezítheti az emberi kapcsolatokat, a társadalmi érvényesülést. További problémát jelent, hogy a kezelés sokszor igen költséges. A súlyos pikkelysömörben szenvedők ma átlagosan tíz évvel rövidebb élettartamra számíthatnak, mint mások.
A kellemetlen tüneteknél is jobban szenvednek azonban a pikkelysömörös betegek a társadalmi kirekesztettségtől.
Egy, a 2004-ben megrendezett első Nemzetközi Pikkelysömör nap alkalmából közzétett, több európai országból származó adatokon alapuló felmérés szerint a pikkelysömörben szenvedő betegekkel a társadalom még mindig számkivetettként bánik. Az öt országban készült felmérés szerint az emberek körülbelül fele nem csókolná meg, vagy ölelné át pikkelysömörben szenvedő embertársát, és nem úszna, vagy étkezne vele együtt.
A reprezentatív felmérés kimutatta, hogy a válaszadók kevesebb, mint egyharmada (29%-a) volt tisztában azzal, hogy a pikkelysömör minden ötvenedik embert érintő, gyakori rendellenesség. A legtöbben úgy vélték, a pikkelysömör sokkal ritkábban fordul elő. Az emberek körülbelül háromnegyede (73%-a) tudta, hogy a pikkelysömör bőrbetegség, és csak 14%-uk gondolta, hogy fertőző. A felmérésben részvevők többsége (76%-a) helyesen tudta, hogy a pikkelysömört mind genetikus, mind környezeti okok kiválthatják, bár minden tíz személy közül kettő úgy véli, a pikkelysömör elsősorban a nem megfelelő higiénia következménye. Ez lehet az oka annak, hogy oly sok ember még mindig kirekesztő a pikkelysömörben szenvedőkkel szemben.

A kezelés
A psoriasis tünetei annyira jellegzetesek, hogy bőrgyógyászati vizsgálattal felállítható a diagnózis. Ritkán van csak szükség szövettani vizsgálatra.
A 20. század előtt a pikkelysömörben szenvedő emberek számára nem álltak rendelkezésre hatékony kezelések. Mivel keveset tudtak erről a bőrbetegségről, és úgy vélték, hogy az fertőző, a pikkelysömör betegeket megvetették, és voltak esetek, amikor lepratelepekre száműzték őket. Bár a betegség még mindig nem gyógyítható, de tünetmentesíthető. A tünetmentes időszak változó, esetenként több év is lehet.
Sokféle kezelési módja létezik. A bőrgyógyász, értékelve a tüneteket, figyelembe véve a társbetegségeket, az életkort, a beteg nemét, és még több más szempontot is, választja a beteg számára legkedvezőbb, legeredményesebb kezelést. Ez lehet helyi, gyógyszeres, vagy a legújabb, a fényterápián alapuló, illetve ezek kombinációja.
Ez utóbbiak között is egyedülállónak számít az a lézeres kezelés, amelyet hazánkban egyedül a szegedi bőrklinika Psoriasis Ambulanciáján alkalmaznak. Ezzel az innovatív eljárással olyan célzott terápiát tudnak nyújtani, amely lényegesen hatékonyabb a teljes testet érintő, úgynevezett fénykabinos kezelésnél. Előnyös az is, hogy a lézer által kibocsátott fénysugár a betegségek kezelésében leghatékonyabb hullámhossztartomány közepén van, és az úgynevezett nem hasznos hullámhosszakat nem tartalmazza. A lézerrel a beteget hetente kétszer kell kezelni, az egyébként szokásos heti 4 vagy 5 fényterápiás kezelés helyett. A lézeres gyógymód mellett ráadásul kevesebb drága gyógyszerre van szükség. Mivel a lézeres kezelés gyors és ambulánsan megoldható, a betegeknek nem kell kórházba feküdniük, és táppénzre menniük.
(Az eljárást a világon is a szegedi bőrgyógyászati klinikán alkalmazta először egy tudományos munkacsoport. És bár rangos tudományos újságokban közölték kutatási eredményeiket a „308 nm xenon chloride (XeCl) excimer” elnevezésű speciális lézerrel, és ebből kiderült, hogy ez a kezelés hatékonyabb az addig leghatékonyabbnak talált fénykezelési formáknál, végül is az amerikaiak szabadalmaztatták az eljárást.).


További oldalak, ahol a pikkelysömör korszerű terápiájáról olvashat

http://egeszseg.origo.hu/cikk/0745/757625/20071105_pikkelysomor_psoriasis_uvfenyterapia_prins_1.htm

Új sejttenyésztési módszer: bőrbank

Fototerápia szénanátha kezelésére: Rhinolight

Kozmetológiai kutatások



Készítette: E-Vista Kft.